2012. május 14., hétfő

Hétvégi munka

Szép hétfő reggelt mindenkinek!

Nos, a helyzet a következő.

Az elmúlt hétvégén sem unatkoztam. egyrészt azért nem, mert a szombatomat utazással, Basa képzésével, kutyaiskolával, egy felesleges KH-ba menetellel és utazással töltöttem. Délután 3-ra értem csak haza, mikor is Újpest - Fradi meccs vette kezdetét, mindössze 3-4 kilométerre. Csak ezután tudtam egy keveset hímezni.

A hímzés pedig abból állt, hogy böktem párat a gobelinbe.

Ma viszont összeszedtem szinte az összes kézimunkát, amit még be kell fejeznem év vége előtt. Valószínű, hogy sokból karácsonyi ajándék lesz.

A lista pedig a következő:

Elsőre egy gobelin kép, mely tényleg nagyon lassan készül. Októberre szeretném befejezni, hogy még betudják keretezni, és anyának meglegyen a születésnapi ajándéka. Tartok tőle, ha megint étkészletet, vagy konyhai eszközt kapna visítva rohanna ki a világból.

 Nos,  ez is egy  nagyon régen elkezdett
keresztszemes kép, melyet mostanáig
nem sikerült befejezni.

Kár érte, mert nagyon tetszik még most is.

Azért, lassan csak a végére érek,
hiszen a múlthéten is elég sokat haladtam vele.


A kisfiú a kutyájával.
Felakasztva is nagyon tetszett, de hímezve már nem annyira, hiszen a sok aprólékos részletet csak tű öltésekkel lehet jól visszaadni. Így nagyon pepecs munka és rettenetesen időigényes.



 Muscha, Reggeli ébredés

A kép önmagáért beszél.

Sajnos erről a kézimunkáról elfelejtettem fotót készíteni, mikor tegnap reggel hozzáláttam a hímzéséhez, így csak mondani tudom, hogy a nagy zöld pacákat, a faágat és a kezét sikerült eddig meghímezni.
 Még néhány száröltés és elkészül a gyümölcskosaras falvédő.


Ellának készül belőle nyakörv. Még cipészhez kell vinni. 

Csenge egyik Bambija.

A másik, melyet egy korábbi bejegyzésben említettem, már a rácsozásnál tart.



Boribon és a 7 színes lufi.

Úgy tervezem, mind a 14 képet kihímzem, és könyvbe fűzöm.
 A kockás fülű nyúl és az ő sakk tudása. Párna készül majd belőle. Már csak a fekete kockákat kell hímezni.










Akárcsak az alatta lévő virág, melynek még a szirmát kell színezni, és a leveleket felhímezni.

 Egy kalocsai hímzéses futó. Már csak a középső nagy virágokat kell kihímezni rajta és a szélét pelenkaöltéssel, hogy ha levágom, ne kezdjen el foszlani.
 A farkasom álla. Ez is jó ideje várat magára.

És találtam egy hozzá nagyon illő farkasos könyvjelzőt. Egyszer talán az is elkészül.
 Ez már a harmadik díszpárna.

Itt még rengeteg arany színű fonal fog fogyni.











Íme, három óralap. Az Ösküi, a Nagymarosi és a Csarodai templomok keresztszemes másai.


Miss Marple képmása keresztszemesben. Már némely részlettel felismerhető, de azért még a fele hiányzik.
















Ezeken kívül még két kép vár befejezésre, egy naplementében úszó hattyús, és egy kalocsai virágos kép.
Összesen tehát 16(+13 Boribon) képpel kell még elkészülnöm, és sajnos nagyon szűkös a határ időm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése